Korrupció kicsiben: 700 forintért eltekint a bírságtól az ellenőr
Három hasonló témájú levelet osztunk meg veletek: Zoli, P. és efGeri is lefizethető ellenőrrel találkozott a napokban. A BKV-sok bizonyára úgy gondolják, hogy ha Hagyónak, Antalnak, Regőczinek és a többieknek lehetett, akkor most nekik is lehet. Bár a korrupció minden formáját elítélem, az ellenőrtől mégsem sajnálom annyira a pénzt, mint a politikusoktól és az egykori cégvezetőktől. Ti mit gondoltok erről? (Az elején leszögezném: ahogy a BKV-sok többsége, az ellenőrök többsége is a szabályokat betartva, tisztességesen végzi a munkáját. Nem célunk az általánosítás).
Kedves BKV-figyelő!
Pár napja a 4-6-os villamos a következő esetet láttam: a villamosra felszállt egy ellenőr az Oktogonnál és ellenőrizni kezdett. Mindenki mutatta a jegyét vagy a bérletét, egy fiatal srácnak azonban egyik se volt. Azt mondta az ellenőrnek hogy iratai sincsenek. Az ellenőr nem hagyta annyiban a dolgot, büntetést akart vele fizettetni. Előbb 6000 forint helyszínit, majd 3000 ezret, később már 1000 forint is elég volt neki. Mivel a gyereknél volt ennyi pénz elővette a pénztárcájából és odaadta az ellenőrnek aki se csekket se semmilyen papírt nem adott, csak zsebre tette a pénzt.
Lehet ilyet? Mert akkor én se veszem meg a 10 ezer forintos bérletet, hanem ha ellenőrt látok (havonta 2-3 alkalommal) kicsengetek neki egy ezrest és olcsón megúsztam. Tolerálnunk kell az ilyet? Ha a nagykutyák nyúlnak, a kicsiknek is lehet?Zoli
Szia!
Tegnapi (02. 11.) nap folyamán nagy meglepetésemre “igazoltattak” BKV hős ellenőrei a 260-as buszon. Azért fogalmazom így mert az tisztelt Úr kb “jegyet mutassál” felszólítással libbent oda hozzám, majd mikor bérletem felmutattam szó nélkül tovaszállt. Nem is ezzel lenne gondom, ezt a rész már kezdem megszokni.
Ami felkeltette az érdeklődésem, hogy egy jegy nélküli utas, az ellenőrtől “vásárolt” jegyet. A kb 7-800 Ft ellenében csupán egy betépett jegyet kapott. Naív kérdésem, hogy most ezt így lehet?
Mert akkor én is vállalom hogy kb 5 évente (mikor idekeveredik egy ilyen csapat) kipengetem a +500Ft-ot a jegyért és nem zsibbasztom magam minden hónapban a sokezer forintos bérlettel.
Üdv, P.
Kedves BKV figyelő!
A minap utaztam kedvenc közlekedési társaságunkkal, és a mellettem levő ülésnél a következő párbeszéd zajlott le egy ellenőr, és egy fiatalember között: Ellenőr: Jegyeket bérleteket! Srác: Hát az sajnos nincs… E: Akkor valami igazolványt legyen szíves. S: Sajnálom, de az sincs… (Gondoltam magamban, de béna vagy) E: Na jó, ne játszunk egymással ilyet, öreg vagyok már eléggé ehhez S: De tényleg! Csak a bankkártyám van nálam. Tessék, itt van. Mennyi a helyszíni bírság? E: Hat. S: Hat? Sajnos csak háromezer van nálam. E: Nézegeti a bankkártyát, majd megszólal – Balázsnak hívják? Aha… Nos Balázs, akkor van önnél 1500 Forint? S: Igen persze. – Átadja a pénzt. E: Jólvan, akkor ennyivel megúszta – Azzal átad egy jegyet neki – De csak azért, mert becsületes volt. Viszlát!
Becsületes?! A srác még hazudott is. Érdekes, hogy ennyivel meg lehet venni egy BKV ellenőrt…
Üdv, efGeri
Kapcsolódó bejegyzések:
- Arcképes igazolvány nélkül is ellenőr az ellenőr?
- Megijedt a Magyar Gárda egyenruháját viselő fiataltól az ellenőr
- Zsebre tette az utas bérletét és bérletigazolványát az ellenőr
- El akarta venni a kisiskolás gyerek mobiltelefonját az ellenőr
- Bepróbálkozott a bérlettel, szabályosan utazó utasnál az ellenőr
Címkék: bérlet, bkv, budapest, ellenőr, észrevétel, jegy, korrupció, panasz, utas



















tipikus eset. mindenki jól jár. én azt mondom, hogy ameddig a bkv vezetése ilyen korrupt, amilyen (a felelős alpolgármesterrel együtt), addig egy szót se szólhatunk ezért a “fusiért”. ennyivel kevesebbet sikkasztanak el a menedzserek.
Mennyi az ellenőr bére? Ha megkeresné a nettó 300at, akkor szerintem nem lehetne megvenni. Az ellenőr is ember, neki is vannak szükségletei -villany gáz lakbér stb egyéb rezsiköltségek- és ha kevés a bér, akkor ki kell egészíteni. Mindenkinek attól koszos a keze, amivel dolgozik.
Nem kell ezen meglepődni ,ha talicskával hordják ki a pénzt a főnökök nincs semmi alapjuk elvárni az alkalmazottaktól a tisztességes viselkedést. Nincs is miért megszólniuk őket emiatt.
Mind a 3 posztoló említette, h ha így megy minek vesz ő bérletet ha megúszhatja olcsóbban is? Van, aki már rájött erre ezt láthatták a gyakorlatban. Egyébként én egy kezemen meg tudom számolni hányszor találkoztam ellenőrrel az utóbbi fél évben. A metrónál álló őröket nem számolom bele, így kijön asszem kettő. Egyszer villamoson jöttek, de volt idő leszállni egyszer meg a Deáknál álltak a mozgólépcsőnél, de nem ellenőriztek. Még ha nem is hajlik a zsebből zsebbe módszerre és mondjuk kerekítsük fel havi 1 találkozásra akkor is olcsóbb az utazás mint bérlettel. 6000 ft helyszíni/lebukás. Egy szegedi ismerősöm sokáig nyomta így és ott civil ruhás ellenőrök vannak és ott tudják is álcázni magukat meg nem mondanád, h ő az. Ráadásul betartotta a játékszabályokat ha elkapták fizetett, átlagban olcsóbban jött ki volt mikor egy hónapban minuszba került, mert nem figyelt és nem bírt leszállni időben kettőnél többször.
Mindenkinek megvan az ára. Csak úgy néz ki, a BKV ellenőröknél ez alacsonyabb, mint 3-5 liter benzin. :D
“Az elején leszögezném: ahogy a BKV-sok többsége, az ellenőrök többsége is a szabályokat betartva, tisztességesen végzi a munkáját. Nem célunk az általánosítás.”
Ez az, ami nem igaz. Szerintem. Mindenki gondoljon azt, amit csak akar.
@Adani: hát ez az, valaki csinálja, valaki meg nem meri és sír, hogy ő megveszi a 10ezres bérletet. hát csinálja, ki tiltja meg neki is, ha ennyire irigy!? ;-)
@eml: Egyet értek. Valószínűleg van annyi értékítélete, hogy meggondolja, megéri-e az állását kockáztatni pár ezresért. Neki megérte. Na, szóval itt a probléma.
Vajon mi lehet erre a megoldás?
1. Figyeltetik, hogy minden bliccelőre legyen két ellenőr. Minden ellenőrre legyen két Ellenőrellenőr. Minden Ellenőrellenőrre legyen …
2. Egy egyszerűbb és hatékonyabb megoldás. Ki találja ki? (kérdés költői :) )
Mondjuk az tetszett, hogy három posztolóból kettő úgy fejezte be a mondanivalóját, hogy “akkor én …”.
@BokaTheKing:
Hát igen egy minimálbéres melót nem félt az ember annyira. Benne van ,h elkapnak és kirúgnak, de legalább a mutyiból lesz vmi ameddig fel nem vesznek vmi hasonló melóra. Mint ahogy a Tesco Titokban is le van írv,a h ugyan miért féltené a minimálbért kereső piros pólós Tecsós az állását? Inkább megpróbál kilopni dolgokat különböző trükökkel és ha lebukik és kirúgják akkor mi van? Lesz addig is otthon egy LCD TV ameddig pár hónap múlva felveszik vmi hasonló munkára.
@eml: Gondolom etikusnak tartanád, ha tanárként azt mondanám a gyerekednek, hogy 10.000 a félévi kettes… Mert nekem is van villanyszámlám stb…
Valahol megértem, de…
De. Azért, mert a vezetés korrupt és lop, az az ellenőrt nem menti fel.
Azért valakik mert lopnak, attól én még nem teszem.
inkább adok 700 ft-ot a köcsögnek, mint 15 milliót hagyónak.
Viszonyításképpen megérdeklődtem hogy megy ez a volánnál:
Volán esetében a gkv felepénzért nem ad jegyet.
Az ellenőr bruttója a gkv bruttójának csak 70%-a volt. Gkv simán megvette az ellenőrt.
Fentiek miatt a volán az ellenőrzést az elmúlt 10 évben kb 5-ször szervezte át, szervezte ki, cserélte le a létszámot.
Jelenleg ott tart a dolog, hogy van két ork cég, cégenként 5-6 kiemelt ellenőrrel, és a nyugati oldali cégnél már állítólag 1000 -EZER- ellenőr volt az elmúlt 2 és fél évben. Ekkora fluktuáció nem jellemző a jól megfizetett szakmailag megbecsült munkakörökre.
A kiemelt ellenőrök fizuja állítólag 250000/hó.
Ja, egy jó fordában levő volános gkv napi több ezer Ft-ot visz haza. Ötjegyű számra kell gondolni.
Vissza BKV-hoz.
Az ellenőrnek az alacsony fizetése mellett érdeke a dolog.
Az utasnak a jelenlegi fizetés-bérletár mellett érdeke a dolog, amíg megéri (lásd az előző commenteket).
Sosem a bírság (pótdíj) nagysága a visszatartó erő, hanem az ha nem lehet elkerülni. (Lásd még a villsínen parkolást)
@pengusz: Vannak ilyen tanárok. A nagybátyám villanyszerelő, amióta megcsinálta a tanár házában a villanyt, és nem ingyen, csak jól, azóta a lánya kitünő.
@pengusz: és ha a gyereked hülye lenne, te meg büszke, akkor ki is fizetnéd és még te örülnél, hogy nem bukik meg a lurkó.
@omicron:
Na igen ha amúgy bukna a gyerek és azt mondja a tanár, h X ezer zsebbe és nem fog akkor biztos fizetne szinte mindenki. Ha amúgy a gyerek tudása elég de a tanár közli ,h ha nem fizetsz akkor úgyis megbuktatom, az más.
@eml:
Egyik tanár ismerősöm mesélte, h egy tanárnak volt egy tanítványa egy cigány gyerke nem volt vele semmi gond viselkedni is tudott ,csak a tudása volt szerén, h finoman fogalmazzak és a kettest sem ütötte meg, de tudta, h kár megbuktatni hiába jár ide még nagypapa korában is akkor sem fog többet tudni. A családot is ismerte, volt egyfajta hírük, de nem tartott tőlük, nem az a fajta volt mégse, aki agyonveri ha egyest ad. Közölte a gyerekkel, h itt van ez a két oldal tanuld meg péntekre és mond fel. Megtanulta elmondta és átengedte kettessel. A család meg jött köszönetet mondani a gyerekkel, h nagyon köszönjük, mivel hálálhatnánk ezt meg. Ő meg mondta, h ugyan semmiség, nem kér ő ezért semmit a család meg csak erősködött, h nem lesznek hálátlanok. Pár hétre rá a lakótelepen ahol lakott szinte minden kocsit feltörtek meg kifosztottak az övén egy karcolás sem volt. Később találkozott agyerekkel beszélgettek mesélte is mi volt mire a gyerek vigyorogva mondta, h ne aggódjon tanár úr a maga kocsija mindig biztonságban lesz.
Gyorsan lezárnék egy mellékvágányt azok elöl akik leírják ,h ez csak mese meg tuti nem igaz. Én sem hittem el mikor ezt több alkoholos ital után este egy buliban mesélte, de állította, h pedig ez igaz, tudja is kivel történt talán még mondta is, de nem emlékszem rá. Elvileg ugye részeg ember nem hazudik gyakorlatilag meg lehet, h tényleg nem igaz, de hát akkor is jól ki van találva ugye.
városi legend, 3féleképpen hallottam már a sztorit :D
@Realkontroll:
Hol írtam a 3 év alatt, hogy rohadjon meg az összes BKV-s, mert mocsok az összes? Csak egy ilyen kommentet vagy bevezetőt másolj be. Csak egyet…
@eml:
Ezért is írtam, hogy valamennyire meg lehet érteni, hisz lehet, hogy épp a kajára gyűjt. Magyarországon már mindenért európai árakat kell fizetni, csak a fizetéseket felejtették el európai szintre hozni.
@eml:
Érdi Volánnál kezd normalizálódni a helyzet. Nagyon sok volt az utaspanasz és sok ellenőrzés próbavásárlás volt. Már csak akkor nem adnak jegyet, ha az utas a kezükbe nyomja a pénz és nem mond semmit, csak hátrasétál. Régen, ha azt mondtam, hogy Érdig _KÉREK_ egy jegyet, elvett egy 100-ast és nézett. Mondom: Jegyet kérek, mit nem értesz?
Na, ilyenek már nincsenek, vagy csak ritkán vannak.
@BKV-figyelő:
Régebben úgy 2005 körül úgy kértük mindig ,h eddig és eddig egy diákot jegyet nem kérek. Ha bejött megkaptuk olcsóbban ha nem akkor közölte, h de ő ad, mert ellenőrzés várható. Volt mikor megállt egy megállónál és mondta, h akinek nem adtam jöjjön ide, mert ellenőrzés lesz.
Gödöllőn meg egyszer mikor Volánbuszra szálltam ,h menjek egy megállót mondta, h nincs diákjegy és 5 km-es jegyet tud csak adni, de aztán kitalálta, h ad egy sárga jegyet fele annyiért és majd visszaadom neki ha leszálltam. Így is történt.
Az ellenőrök mióta vannak egyedül? Nekem már az gyanús lett volna!
Egyszer én is láttam a 4-6 villamosom egy cigány srácot karszalaggal és egyebekkel néztem is, hogy hol a többi ellenőr érdekes mód a következő megállóban leszállt levette a karszalagot, kapucnit húzott a fejére és elballagott.
Szerintem csak felmérte a terepet, hogy menyire birkák az emberek!
Gondolom ez az illető is ilyen lehetett.
@Zeno23: Főellenőr dolgozhat egyedül. Bár elég ritkám látok ilyet.
Kicsit off: 13 éve volánozok, Bp-Eger-BP viszonylat (volánbusz és agria volán), eleinte hetente, majd kéthetente, majd egyre ritkábban, DE összesen csak kétszer volt olyan, hogy olcsóbban utaztam… fura volt, amit írtatok.
on: A BKV-n nekem is megfordul a fejemben gyakran az, amit a levélírók írnak, ti. hogy nem veszek bérletet és ingyen utazok. De mégsem teszem. Pofátlanság hiánya és becsület, függetlenül attól, hogy az ár köszönő viszonyban sincs az értékkel.
Inkább (ezek miatt is) minden évben féléven keresztül bringával járok.
Nem meglepő esetek.
Az ellenőrös interjúban is mondta az ellenőr, hogy lényegében mindegyikőjük megvesztegethető, csak egy páran nem. Jutalékot meg nagyon keveset kapnak.
Nem lehet könnyű egy olyan céget képviselni, amit szarrá lopnak és emiatt amúgy se túl jó a hírneve.
Olcsóbb jegyekre/bérletekre lenne szükség, amit mindenki meg tudna venni. Elavult az egész pótdíjaztatási rendszer úgy, ahogy van!
@Rissa:
Ráadásul tekintélyük sincsen, hiszen már az egész ország tudja, h talicskán hordják ki a pénzt a BKV-tól, a Nokia dobozról meg Szalainéról mindenki tud már, így meg simán leszerelhetik az ellenőrt erre hivatkozva és nem tud érvelni sem ellene. Az sem csoda, h az ellenőr is úgy gondolkodik, ha nekik szabad akkor nekem is lehet, és majd én is megtöltök pár Nokia dobozt. :)
@arif: Bp-Eger kb 2 óra menetidő.
Helyközin kb 10-20-30 percig rizikózik.
Nem biztos hogy hazudott a srác mert tényleg megeshet hogy nincs nála semmi!Amúgy meg nem panaszkodni kéne hanem örülni hogy iylen olcsón megúszta!
@eml:
Kecskemét-Békéscsaba alig megálló gyorsjárattal, amiből már alig van 2 óra 40 perc a sima meg 3 óra vagy 3:15. Ott mégis többször adott saját zsebre olcsóbban jegyet.
Engem, mint szinte láncban bérletet vásároló utast, kicsit sem hat meg az a moralizálás miszerint velem szúr ki az, aki bliccel. Főleg, hogy nem is igaz. Én a bérletet nem azért veszem meg, mert hiszek a rendszerben vagy a jövőben, esetleg becsületből; nem. A bérlet nekem nem jelent többet a nyugalmam megvásárlásánál: hogy ne kerülhessek konfliktusba, hogy ne késsek el iskolából/munkából ha esetleg feltartana az ork a metróban például. Kicsit sem okoz fájdalmat, ha valaki lefizet egy BKV-s ellenőrt, sőt: életrevalónak tartom az illetőt. A bliccelők nem zavarnak addig, amíg
- nem büdösek
- nem koszosak
- nem foglalják el keresztben az összes helyet (ha én néhanapján bliccelek egyet-egyet, nem ülök le, csak ha sok hely van)
- nem kötekednek
Az orktól sem sajnálom a pénzt, amíg
- nem bunkó
- békén hagyja azt, aki legalább törekszik a szabályok betartására
- nem néz hülyének
Amikor majd eljön az idő (soha napja), hogy nem lopnak (vagy legalábbis nem ilyen nyilvánvalóan), a közösségi közlekedés szolgáltatási színvonalú lesz, és megszűnnek a kiskapuk, amikkel meg lehet úszni a büntit, akkor majd újragondolom a megvesztegetés kérdését.
@egy senki: Igazad van és jól összefoglaltad a lényeget! Az, hogy ki mennyire becsületes, mindenki magánügye. Így vagy úgy, meglesz az eredménye.
@Adani: Szerintem ez azzal is összefügg, hogy adott gkv mennyire könnyen tud máshol elhelyezkedni, illetve az utasok meg tudják-e fizetni a jegyárat (Mátészalka és környéke)
@eml:
Vagy attól, h tudja-e h lesz-e ellenőrzés vagy sem. Lehet, h tudja ,h mikor fogják ellenőrizni és akkor nem rak zsebre. Egyébként meg a regisztrációs jegy korában még egyszerűbb dolga lesz. Minden zsebbe fizető utas után nyomtat egy regjegyet. Így mennyiségre meglesz az utasszám is. Igaz eddig is megtették az okosabbak 90%-os jeggyel.
@Adani: Ja, ez a 90%-os jegy aztán az igazi durvaság. Nem is tudtam róla, hogy létezik, míg nem az élet összehozott vele. Köpni, nyelni nem tudtam a meglepetéstől, de megérte. :)
@Zeno23: Jópár éve egy rövid ideig ismertem egy exellenőrt, aki mesélte, hogy elvileg dolgozhattak egyedül, de csak megfelelő gyakorlati idő után, csak nem szokás egyedül dolgozni. általában akkor mentek egyedül, ha peremkerületen buszokat ellenőriztek. Állítólag ilyenkor ha pl hárman voltak, akkor 3 különböző buszra szálltak föl ellenőrizni és kb 2 óra múlva megbeszélt helyen találkoztak: kávészünet stb. Így, hogy szétszóródtak hatékonyabb volt az ellenőrzés, mintha 3-an egyszerre szállnak fel egy IK405-ösre, ami 20-30 percenként jár.
Megszavaztuk a korrupt bandát? Igen! Akkor meg? Én sem sajnálom az ellenőrtől!
A praktikus oka viszont nem ez, amiért zsebbe adnám a büntetést.
Ha szabáklyosan fizetem, küldik a kamubüntiket és megtalál a nemtudommelyik ügyvédi iroda, van több is, úgy a jó.
Keressetek vissza az ellenőrös interjúra, nettó 200Ft jár nekik a büntetésből. Mindenkinek jobb zsebbe fizetni. Olcsóbb utazás, nincs kamubünti, és az ellenőrnek is jó, habár nem lesz meg a fejkvótája.
Valahogy ezt a BKV vonatkozásában egyáltalán nem tudom elítélni. Amíg ez a cég így működik, ahogy abszolút nem. Már csak a 8 éve regnáló hatalom miatt sem. Nekik szabad, és ezrt elfogadjuk?
A magyar ember korrupt.
Kínos a téma, de a bevezető nagyon korrekt. Tényleg minden elismerésem!
Az én személyes véleményem az, hogy hosszú távon rossz vége lesz ennek. Nem ma, nem holnap. Nem csak az ellenőrnek kicsiben, de a nagyban történő talicskázásnak is. Egy olyan gazdaság, ami a lopáson alapul, nem tűnik túl fenntarthatónak…
@Palacsinta: 40 évig működött -hittük mi-. Húsz éve már másképp működik -hisszük mi-
@Palacsinta:
Kíváncsian várjuk.
Nem tudjátok, hogy márc 15-én a Nyugatiban nyitva lesz-e a bérletpénztár?
@klaymen: A vasárnap is nyitva tartó pénztárak biztosan.
@eml:
20 évet a 20 évért!!!
@bandeentor:
“Megszavaztuk a korrupt bandát? Igen! Akkor meg?”
Lehet hogy te megszavaztad, de én biztosan nem!
@eml: Tehát a tanár fizetett a melóért. Akkor ez most korrupció? Van összefüggés a két eset között, vagy csak egy elmélet?
@omicron: Ja hát ha nálad így működik a dolog :)
@Adani: Te annyi ilyen sztorit tudsz :D
Ezek a városi legendák valami oldalon vannak összegyűjtve? :)))
@BKV-figyelő:
BKV figyelő.hu · http://bkvfigyelo.hu 2010.01.29. 13:28:43
@öldpokee:
(…)
Az ember folyton sötét, rosszindulatú, buta őrökkel találkozik. Amikor egy látszólag rendessel, jófejjel fut össze (mint a sztori írója), úgy meglepődik, hogy hirtelen azt se tudja, mit tegyen…
@kgm:
Kiváló kutatómunka, gratulálok! Én olyat kértem, ahol BKV-s dolgozókról mondok hasonlót. Pont napja pár napja nyilatkozta a BKV, hogy az őrök nem BKV-s dolgozók, ebben a kommentemben pedig biztonsági őrökről írtam :)
@pengusz:
Szeretem az ilyen történetet olvasni, és gyűjtöttem is őket régebben ill.m ég ma is bár már nem olyan intenzitással. Régebben kerestem is őket és mentegettem le, most meg csak ha olvasok vagy hallok egyet akkor lementem a gépre. A gond az, h elég szelektíven fog az agyam sokszor így csak a lényeget vagyis a történetet jegyzem meg, azt, h hol olvastam vagy kitől és hol hallottam azt nem mindig. Ennél a tanárosnál viszont tudom ki mesélte azt is, h hol és én se hittem el, h ez igaz, ő megesküdött rá, h az, lehet, h kicsit túlzott elvégre részegek voltunk mind a ketten, az is lehet, h én emlékszem rosszul vmire. De hát írtam is, h nem feltétlenül igaz én se mernék rá megesküdni ,h az.
@bandeentor:
“Megszavaztuk a korrupt bandát?”
egyszer se ezekre szavaztam, mégis ezeknek a hülyeségét kell elviselnem mindennap.
a másik hogy az egyre inkább előforduló turpisságok miatt szabad abban hinnünk hogy mi szavazunk és nem előre osztják le a lapokat?
@BKV-figyelő:
Itt viszont nagy divat egy kalap alá venni a kettőt. Amúgy hótt mindegy, mert ugyanúgy általánosítasz.
Más. Kérdezem: rendszeres lesz a bliccelő és fizetésre nem hajlandó “kedvesutas” sirámainak helyet és nyilvánosságot adása a blogon? Mert akkor én is leírom a magamét.
Ha a főnök milliárdokat lophat, az alkalmazott ugyan mlért is ne “lophatna” pár százast??? Ha az ellenőrt ezért mondjuk 20.000 forintra büntetik, demszkinek vajon hány trilliárdot kellene fizetni, ha arányosítunk???
@kovpeter: én se! Érdekes, egy-két kivétellel mindenki szidja, de valahogy mégis 5 ciklus jutott Demszkynek, és 12 év az MSZP-nek!@Rocko: én se szavaztam ezekre soha. De itt a blogon is mindenki jártatja a száját, köztük az, aki ötödször is Demszkyre szavazott. Én 2006-ban voltam első választó, de a baloldal tőlem sose látott egy darab ikszet se. (A blogomból is kiderül, érezhetően jobbos:D)
lehet, hogy rossz helyre írtam, de nem találtam olyat, hogy korrupció nagyban.
tarlós istván nyilatkozta:
“Hogy milyen lépések lehetnek eredményesek? Például Budapesten a buszközlekedés jelentős részének kiszervezése a BKV-tól, megfelelő garanciákkal bíró szerződések alapján. Mindjárt kisebb probléma lenne az is, hogy gyakorlatilag a teljes buszállományt ki kellene cserélni.”
a teljes cikk itt olvasható:
http://www.origo.hu/itthon/20100706-interju-tarlos-istvannal-a-fidesz-fopolgarmester-jeloltjevel.html
ez remek ötlet, így minden egyes kiszervezett busz esetében, kb 1,5 év alatt kifizetik 1 új busz árát az alvállalkozónak, és persze ezt minden 1,5 évben. továbbá ezzel erősítik a feketegazdaságot, hiszen a vállalkozások nem bérként fizetik ki a gépkocsivezető járandóságát, ezért az állam jelentős mértékű járulékbevételtől esik el, a dolgozó pedig nyugdíjtól, táppénztől, és minden egyéb juttatástól amit bérhez kötnek.
elég csak egyszerű paraszti ésszel végiggondolni, ha 1 vállalkozónak megéri üzemeltetni 1 buszt bkv vonalon, akkor ez a bkv-nak miért nem éri meg? nos, a bkv-nak is megérné, de ha kiszervezik, akkor a döntéshozók és a fazék közelében lévők, minden bizonnyal a nokiás dobozok méretét meghaladó dobozokra számíthatnak, és emellett elhitetik a néppel, hogy milyen jól járt az ország, hiszen 1 fillér beruházás nélkül új buszok közlekednek.
pletykaszinten azt hallottam, hogy a nógrád volán 500.-forint utaskilométert kap a bkv-tól, amennyiben a saját idejében úgy indul, hogy az előtte lévő busz is menetrend szerint közlekedik. ha előtte lerohadt 1 busz, akkor azt feltételezve, hogy azokat az utasokat is ő viszi, ezért ebben az esetben 1.000.-ft a kilométerdíj.
megnéztem a homm kft oldalát http://www.homm.hu/arlista , így azt látom, hogy a nógrádos árak nem állnak messze a valóságtól, sőt, talán még olcsóbb is, tehát hihetőnek tűnik a pletyka.
nos, ha naponta buszonként csak 250 kilométerrel számolunk, akkor ez évente, minden kiszervezett busz esetében több mint 45 milliót jelent, kb 1 új busz ára. persze ebben már benne van az üzemeltetés költsége is, ez még további 5, legfeljebb 6 havi kiadásnak felel meg, így másfél évente fizetik ki kb 1 új busz árát. ez tényleg csak a húsosfazék körül ülőknek jó üzlet, csak itt már legalább tv-s doboz(ok) a mérték…
@TBoy: ez már ki lett veészve anno az egyik szakmai topikban: lényegében egyértelműen pénzmosásról van szó a kiszervezésnél, igen csekély mértékű az, ahol indokolt egy munka kiszervezése, a többi csak veszteség BKV-nak. = nyereség az alvállalkozónak, aka közpénzzel való hűtlen kezelés.
@Rocko: bocsi, nem olvastam. egyébként az interjú 2010.07.07.-én jelent meg, vagyis tegnap. tehát az nem lett kivesézve, hogy a közelmúltban hatalomra került politikai erő, már nem százmilliós, hanem milliárdos tételekben gondolkodik. ez volt a lényeg, a számok és a hogyan csak némi magyarázattal szolgál azoknak, akik esetleg hisznek az interjú alanyának.
pénzmosás = törvénytelen úton megszerzett pénz legalizálása.
de itt a pénz megszerzéséről van szó, tehát ez lopás, hűtlen kezelés, sikkasztás, adócsalás stb. a pénzmosás majd ezt követi, hiszen ekkora összeg elköltésének nyoma marad, tehát elfogadható magyarázattal kell szolgálni a származásáról. erre tökéletes egy marketing vagy tanácsadói szolgáltatásokat nyújtó offshore cég, tőzsdei, devizapiaci ügylet, műkincs kereskedelem, vagy szerencsejáték nyeremény megvásárlása stb.
@TBoy: semmi gond.
“pénzmosás = törvénytelen úton megszerzett pénz legalizálása.”
miért, X Ft értékű szolgáltatást 10X Ftért eladni az nem törvénytelen út? legalizáció pedig h van erre fedőcég.
“hogy a közelmúltban hatalomra került politikai erő, már nem százmilliós, hanem milliárdos tételekben gondolkodik. ”
a lehető leghalványabb sejtésem sincsen az elmúlt évek sikkasztásainak mértékéről. nem fogalmam nincs róluk, hanem a mértékéről. totálisan átláthatatlan ez a bűnszövetkezet. de gyanítom, ha kevésbbé lettek volna kapzsik, akkor jobb országban élnék.
@Rocko: ”miért, X Ft értékű szolgáltatást 10X Ftért eladni az nem törvénytelen út?”
az nem törvénytelen ha valamit tízszeres áron adsz el, hanem 1 baromi jó üzlet (persze a tisztességet és a törvényt ne keverjük össze), nem kell messzire menni példáért, az otp bankcsoport 2008-ban 303,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el. a gazdasági válság kellős közepén pedig 151,5 milliárdot, gondolom csak azért ily keveset, mert a részvényeinek árfolyamesését veszteségként könyvelte el. de a kereskedelemben is számos példát lehet találni hasonló nagyságrendű árrésre.
”a lehető leghalványabb sejtésem sincsen az elmúlt évek sikkasztásainak mértékéről”
1 bkv-s témákkal foglalkozó oldalon, és 1 bkv-val kapcsolatos megjegyzésnél, természetesen azokra a bkv-s botrányokra gondoltam, melyek az utóbbi hónapokban kerültek felszínre.
@TBoy: “az nem törvénytelen ha valamit tízszeres áron adsz el”
azt hiszem van erre is valami pontos megnevezés, de hirtelen nem jut eszembe. szóval szerintem nem törvényes.
persze amúgy igen, jó üzlet – ha én adom el. :)
“az otp bankcsoport 2008-ban 303,5 milliárd forint adózott nyereséget ért el”
azért az is egy másik tészta, amikor a kamatozó pénzedet használják, majd utána tőled vonnak el ugye, kamatadót. persze náluk is van nyereségi adó, de mondhatni apró befektetéssel nyerészkedek.
“a bkv-s botrányokra gondoltam”
tiszta sor, de azért kapcsolódnak politikai érdekekhez.
@Rocko:
Elvileg annyiért el lehet mindent adni amennyiért megveszik, az nem törvénytelen. Ismeritek a meggymagos ember történetét? Felvásárolta fillérekért a nagykőrösi konzervgyár udvarán lévő 6 vagonnyi meggymagot, majd eladta egy hülye TSZ elnöknek több millió ft-ért mint elsőosztályú meggymag. Az meg volt olyan hülye, h meg is vette vagyis jó drágán sikerült vennie több vagonnyi ipari hulladékot, ugyanis a meggyet nem magról szaporítják a meggymag meg azonkívül, h a gyerekek csúzlizhatnak vele nem jó semmi másra, még tüzelőnek sem.