Eszméletét vesztette a műszaki hibás BKV-buszon megsérült utas

Tegnap reggel az egyik 8-as busznak menet közben kinyílt a középső ajtaja. A magától kinyíló ajtó működésbe hozta az ajtóféket, emiatt a jármű pillanatok alatt  lefékezett. A hirtelen fékezéstől a busz közepében utazó egyik idős hölgy szabályosan előre repült, és a padlóra esett, ahol eszméletlenül feküdt, remegett, majd magához tért. Az esetről olvasónk, Szecsa számolt be. Levele alább olvasható:

Kedves BKV-figyelő!

Ma egy BKV-s meghibásodásnak voltam a szemtanúja. Konkrétan az történt, hogy ma reggel a 9:38-kor a Gazdagréti térről induló 8-as busznak (BPI-018) a Törökbálinti úti megálló után hirtelen, magától kinyílt a középső ajtaja. A busz automatikusan befékezett, egy idős nő mellőlem a busz középső részéről óriási sebességgel a busz elejébe repült (szó szerint repült).
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Busztakarítási akciót szervez a BKV-figyelő

Mivel az elmúlt 3 évben igen sok kritikával illettük a BKV takarítási rendszerét, ideje megmutatnunk a cégnek és a takarítóknak, hogyan is néz ki egy kitakarított, tiszta autóbusz. Éppen ezért a BKV-val közösen takarítási akciót szervezünk, melyre sok szeretettel meghívjuk kedves olvasóinkat. A busztakarítás és a garázslátogatás 2010. szeptember 17-én, 14 és 17 óra között kerül megrendezésre a Cinkotai buszgarázsban. Mivel a BKV biztonsági szabályai miatt csak ez az idő áll rendelkezésre, és sajnos csak korlátozott számban tudtok jelen lenni a látogatáson, előzetes regisztrációra lesz szükség.

Regisztrálni e-mailben a bkvfigyelo@gmail.com címen egy nevet és elérhetőséget tartalmazó levéllel lehet. Mindenkit arra kérnénk, hogy csak akkor jelentkezzen, ha biztosan el tud jönni, ne vegyük el a helyet azoktól, akik tudnának, és akik szeretnének jönni.

A takarítószereket és az eszközöket a BKV biztosítja.

Kérdések, kívánságok, ötletek a kommentek között jöhetnek!

Magával húzta a babakocsis nagymamát a 68-as busz

Olvasónk, Gabriella 4 gyermekével és édesanyjával utazott a 68-as buszon. A Kossuth Lajos utcánál szerettek volna leszállni, csakhogy ez nem egészen sikerült nekik. A nagymama két gyerekkel állt a megállóban, és épp nyúlt a babakocsi felé, amikor a busz ajtajai bezáródtak. A jármű elindult, a nagymamával az ajtók között, a gyerekek pedig a lépcsőre estek:

Kedves BKV-figyelő!

Én is, úgy tűnik, egy szerencsétlenül járt utas vagyok. Tegnap (08. 30.) délután négy gyermekemmel és édesanyámmal a 68-as buszon utaztunk. A két kicsi (ikrek) még csak egyévesek, a babakocsiban voltak, a nagyobbak (3 és 6 évesek) édesanyámmal. Kispestre igyekeztünk, a Kossuth Lajos utcai megállónál szerettünk volna leszállni. Már előttünk is voltak más leszállók, és egy idős úriember még szintén a leszálláshoz készülődött. Édesanyám- ahogyan mindig szoktuk, a két nagyobb gyerekkel igyekezett lefelé, hogy majd, amikor ők biztonságban vannak, segít leemelni a babakocsit is.
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Nem létező megállóig érvényes a bérlet a 40E busz vonalán

Két érdekességre hívta fel a figyelmünket olvasónk, Gábor. A 40E busz vonalán holnap új menetrend lép életbe, amit a BKV már közzé is tett a honlapján. Az új menetrend egyik érdekessége, hogy a Budapest-bérlettel reggel és este a vonal teljes hosszán utazhatunk, nem kell külön jegyet lyukasztani. A másik érdekesség, hogy a helyi bérlet nem létező megállóig érvényes, így akik nem ismerik a vonalat, nem tudják, hogy hol kell lyukasztani.

Semmit sem ér a metrós bejárati ellenőrzés

Az Indexvideó munkatársai azt ellenőrizték, hogy lehet-e utazni a metrón lejárt jegyet, lejárt diákigazolványt vagy akár papírfecnit felmutatva. Mivel a BKV-figyelő is végzett már hasonló teszteket, gondolom sejtitek, hogy mi lett az eredmény. Ha mégsem, akkor nézzétek meg az alábbi videót:

Hangosan tüsszentett, emiatt akarta leszállítani az utast a buszvezető

Olvasónk barátja allergiás rohamot kapott a 36-os buszon, ami úgy mutatkozott meg, hogy többször nagyokat tüsszentett, közben folyt a könnye. A buszvezetőnek ez nem tetszett, és olyannyira nem bírta hallgatni a tüsszentéseket, hogy le akarta szállítani a srácot a buszról. A BKV-s leállította a motort, és azt mondta, hogy addig nem megy tovább, míg a tüsszögő utas le nem száll. Olvasónk, Ádám a BKV-hoz fordult:

Tisztelt BKV ügyfélszolgálat!

Szeretnék panaszt tenni az egyik sofőrjük magatartása miatt.

2010. augusztus 28.-án utaztunk vele, a 36-os viszonylaton, 12:06 perckor érintettük vele a Kinizsi Pál utcát, illetve 12:07 perckor a Szent Lőrinc-telep megállóhelyet a BPI-796 forgalmi rendszámú busszal. Remélem ez az információ elég lesz az érintett sofőr azonosításához.

Több észrevételem is van a munkájával illetve a viselkedésével kapcsolatosan.
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Mikor lesznek kedvezményes jegyek a BKV-nál?

Egyszer felvetettem BKV-s körökben, hogy a BKV árulhatna kedvezményes jegyeket különféle helyszínekre és rendezvényekre. Ennek többek között nyáron lenne értelme, amikor a Margitszigetet, a Hűvösvölgyet vagy a Budai-hegységet lehetne meglátogatni, mondjuk féláron. Az ötlet természetesen azonnal el lett vetve, mert a BKV tarifáit a városvezetés szabja, őket pedig lehetetlen meggyőzni ilyesmiről, pedig, ha belegondolunk, lenne haszna. Többen letennék az autót, nőne a BKV utasok száma, és ezáltal nőne a bevétel is. Már csak azt nem értem, hogy a MÁV-nál miért lehet ezerféle kedvezmény és ezerféle akció? Gondolok itt pl. a CitySzerdára. Bár a BKV-nál van már néhány kedvezményes jegy, igazi akciók még nincsenek.

Olvasónk, Sziszi sem érti, hogy a libegő 40 éves születésnapján miért nem lehetett kedvezményesen utazni. Szerinte sokkal többen kiutaztak volna, és ennél nagyobb reklám nem kell a BKV-nak… Olvasónk levele hajtás után.

Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Nyolcezer forintot lopott a turistától egy BKV ellenőr

Az ország legnagyobb szállodájának recepció vezetője az alább olvasható panasszal fordult a BKV-figyelőhöz. Gábor állítása szerint a Keleti pályaudvarnál egy vendégüket meglopta a BKV 790-es számú ellenőre. A BKV-s 50 eurót, tehát körülbelül 14 ezer forintot csalt ki a turistától, akinek ezért egy 6 ezer forintról kiállított nyugtát adott. Az „ügyes” ellenőr így néhány perc alatt 8 ezer forintra tett szert. A szállodában egyébként rendszeresen panaszkodnak hasonlóra a vendégek, tehát az eset egyáltalán nem egyedi.

Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Gyengénlátó kislánnyal szívózott és ordibált a biztonsági őr

Metrón utazva nap mint nap látom, hogy nagydarab kigyúrt emberek miként utazhatnak ingyen. A biztonsági őrök rájuk se mernek szólni, csak leengedik őket a metrószintre, mintha ez így lenne természetes. Ennek tudatában vérlázító az alább olvasható levél, melyet PB küldött nekünk. Olvasónk kishúgába azért kötöttek bele a biztonsági őrök, mert a MÁK igazolványával probléma volt:

Kedves BKV-figyelő!

Rendszeres olvasód vagyok, néhány hónapja olvastam, hogy a Blahán egy metrós biztonsági őr a MÁK igazolványos kislánnyal keménykedett. Hasonló történt 2010. 08. 03-án is, a 3-as metró egyik állomásán. Azonosító számot és időpontot direkt nem közlök, hiszen nem szeretném, hogy bárkinek is (pénzügyileg) a kárára váljon – a forgalmi szolgálattal és a biztonságiak főnökével ott a helyszínen megtárgyaltam a történteket, csupán szeretném, hogy a közvélemény is tudjon arról, hogy milyen biztonsági őröket is alkalmaz a BKV (vagy annak alvállalkozója, tökmindegy).
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Re: Pályafelújítás helyett csak gányolásra futotta

Megérkezett a BKV válasza a vasárnap, „Fehérvári út: Pályafelújítás helyett csak gányolásra futotta” címmel publikált bejegyzésemre. A társaság válaszából kiderül, hogy pontosan milyen munkálatokat végeztek az Andor utcánál lévő kereszteződésben, valamint az is, hogy olvasónk fotói nem a felújított szakaszon, hanem mellette készültek. A BKV válasza az eredeti bejegyzésben kommentálható. Ha hozzászólnál, kattints ide!

Tisztelt Gál Mihály!

A Fehérvári út: Pályafelújítás helyett csak gányolásra futotta című, a BKV figyelőn megjelent bejegyzés kapcsán az alábbiakat reagáljuk.

A Fehérvári út azon részén – vélhetően az Andor utcai kereszteződésben – ahol a blogon megjelent képek készültek – a BKV Zrt. nem végzett pályafelújítási munkát. Az Andor utca építése során (ez fővárosi beruházás volt) a keresztező vágányok és a komplett felépítmény cseréje megtörtént, ez azonban kizárólag az útkereszteződésre vonatkozott. Kapcsolódó feladatként a megálló peronjának átépítése és akadálymentesítése is megtörtént, azonban a megállóban lévő vágányok eredeti állapotukban maradtak, azokhoz nem nyúltunk. A megállószegély és a külső sínszál közötti aszfalt cseréjére is sor került, de a sínszálak és a vágányok közötti burkolat nem volt a beruházás része.

Bár a bejegyzésében közzétett rövid szövegből és a fotókból nem derült ki a pályaszakasz pontos helyszíne, de biztosan nem a felújított útkereszteződésről van szó, tehát az nem az átépítés utáni állapotot mutatja. Csatoltunk néhány fotót a felújított szakaszról.

Üdvözlettel: BKV Zrt.

Tíz nap sem elég a BKV-nak a tag-ek eltávolítására

 

Rengeteg kritika éri a BKV takarítási rendszerét, többnyire jogosan. Olvasónk, PYSS sem elégedett a takarítással, éppen ezért dokumentálta több napon át, hogy milyen tag-ek borítják azt a buszt, amin utazik. Mint láthatjátok, 10 nap sem volt elég arra, hogy a BKV eltakarítsa a firkát, és gyanítom, hogy még mindig így fut ez a busz. Holott bizonyított, hogy minél előbb eltávolítják a firkákat, annál hamarabb leszoknak a kiskölkök a rongálásról.

Kedves BKV-figyelő!

Alábbi képeken a BPO-858 (08-58) számú busz található. Ez a 20E vonalán közlekedik a kidekorált hátuljával. Ez az a firka amit nem fél perc alatt készítettek, mert szerintem a fekete egy tollal lett csinálva. Ez a tag már minimum Aug 4-e óta ott van, azóta mellé tettek egy kis sárgát is, hogy ne legyen olyan unalmas…

Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Tilos, mégis dohányoznak a budapesti aluljárókban

Bár sok budapesti aluljáróban tilos a dohányzás, sokan azt hiszik, hogy a szabály rájuk nem vonatkozik. Nem csak gyalogosok, a metrós biztonságiak is rendszeresen rágyújtanak a metrókijáratoknál és a lépőknél, holott ez egy ideje nekik is tilos. Az érdekelne, hogy néhány nap távlatából mik a tapasztalataitok. Sok dohányzót láttok? Mi a véleményetek a tiltásról? Írjátok meg a kommentek között.

Alstom-ügy: Hétvégére eldől a Metropolisok sorsa

“Súlyos és szerteágazó következményei” lehetnek a BKV szerint, ha a főváros úgy dönt, felbontja az új budapesti metrókocsikat gyártó céggel kötött szerződését – derül ki egy közgyűlési előterjesztésből. A metrószerelvényeket gyártó cég is jelezte a BKV-nak, hogy szerződésbontás esetén jogi útra tereli a vitát. A BKV szerint a kormányt sem lehet kihagyni a megoldhatatlannak tűnő konfliktusból, -írja az Origo. Az alábbi hír az utolsó Metropolisokkal foglalkozó bejegyzésünkben kommentálható. Ha hozzászólnál, kattints ide!

Csütörtök-pénteki ülésén kell döntenie a kettes metró vonalára szánt szerelvények sorsáról a fővárosnak, az erről szóló előterjesztés már elérhető a főváros honlapján. A döntésre azért van szükség, mert a metrókocsikat gyártó francia cég, az Alstom nem kapta meg határidőre a kocsik végleges típusengedélyét a Nemzeti Közlekedési Hatóságtól (NKH), vagyis elvileg a szerelvények nem futhatnak magyar metróvonalon. Bár a BKV-nak egy korábbi közgyűlési határozat alapján fel kellene bontania emiatt az Alstommal kötött szerződést, annak olyan súlyos következményei lehetnének, hogy egyelőre nem döntöttek a szerződés felbontásáról, hanem az augusztus 26-27-i közgyűlésre tolták a helyzet megoldását. Az október 3-i önkormányzati választásokig ez az utolsó közgyűlési ülés, így ha ezen a héten nem dől el az Alstommal folytatott vita, akkor újabb 1,5 hónapot csúszik a helyzet megoldása.
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

A BKV szerint nem diák a Kanadában vendégeskedő cserediák

Egyik olvasónkat azért büntették meg a BKV derék ellenőrei az Astoriánál, mert szerintük cserediákként nem jogosult a diákkedvezményre, és jogtalanul utazott a kedvezményes bérlettel. Az ellenőr azzal érvelt, hogy ha olvasónk Európában lett volna cserediák vagy „angol területen” akkor elfogadná az igazolványom, de Kanada nem számít.

Tisztelt BKV-figyelő!

Tegnap (2010. augusztus 16. hétfő) reggel 9 körül megállítottak az ellenőrök az Astorián. Az elmúlt hónapban szinte minden nap négyszer (!) ellenőriztek a város különböző pontjain (Örs, Astoria, Deák tér, Vörösmarty utca), de mivel érvényes diákbérletem és diákigazolványom is van, soha nem próbáltak meg belém kötni. Tegnapig.
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Fehérvári út: Pályafelújítás helyett csak gányolásra futotta

Az alább látható képeket olvasónk, Gábor készítette a most átépített villamospályáról a Fehérvári úton. A képeken jól látható, hogy a pályafelújítás és átépítés gyakorlatilag szart sem ért, hiszen a pályát szigetelő gumik már kicsúsztak a helyükről, a mellette lévő beton- és aszfaltréteg pedig atomjaira hullott. És még hol vannak a mínuszok…

Vizsgálatot indított az NKH a kinyíló buszajtó ügyében

Mint arról már júliusban írtam, az egyik frissen felújított, Kőbánya-Kispest felé tartó Ikarus 412-esnek menet közben minden előjel nélkül kinyílt az első ajtaja. A BKV vizsgálatot folytatott az ügyben, ám a társaság nem jutott eredményre, a hibát nem tudták reprodukálni, lezárták az ügyet. Az NKH nem adta fel ilyen könnyen, vizsgálják a buszt és mindent megtesznek azért, hogy ilyen eset többet ne fordulhasson elő. A vizsgálat eredményéről később adnak tájékoztatást. Az NKH elnökhelyettesének levele itt olvasható:

Legalább öt buszt vont ki a forgalomból az NKH

Legalább öt buszt vont ki a forgalomból a BKV járatai közül csütörtökön délután a Nemzeti Közlekedési Hatóság (NKH). A BKV szerint csak két autóbuszt vontak ki.

A Moszkva téren és a Móricz Zsigmond körtéren az augusztus elejihez hasonló ellenőrzést tartott a közlekedési hatóság, úgy tudni, most több busznak a rendszámát is levetették.

Vitézy Dávid, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE) szóvivője elmondta, hogy információik szerint az NKH újabb ellenőrzéseket tartott csütörtökön délután a BKV buszai között.
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Alstom-ügy: A gyártó a típusengedély elutasításával is kalkulált

Az új metrószerelvényeket szállító Alstom már a szerződés aláírásakor bekalkulálta, hogy esetleg nem tudja megszerezni a típusengedélyt, és a kocsik nem állíthatók forgalomba. A vis maior események közé ezt a lehetőséget is felvették. Így a cég kártérítésre sem kötelezhető, -írja a Népszabadság.

Az alábbi hír az Alstom metrókkal foglalkozó utolsó bejegyzésünkben kommentálható. Ha hozzászólnál, kattints ide!

Az új metrószerelvények beszerzési szerződésében a felek úgynevezett vis maior eseménynek minősítik a típusengedélyek megszerzésének elmulasztását. Ilyen esetekben a partnerek nem felelősek az eseményből származó károkért.
Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

Nyer vagy bukik a BKV a vonalak kiszervezésén?

Az utóbbi napokban elég nagy vita bontakozott ki itt a blogon a BKV vonalak alvállalkozókhoz való kiszervezésével kapcsolatban. Vannak akik látják benne a fantáziát, és gazdaságosnak hiszik ezt új modellt, de olyanok is akadnak szép számmal, akik tartanak a kiszervezéstől és ellenzik. Az alább olvasható levél írója, aki mellesleg a BKV-nál buszvezető, ellenzi az új rendszert, és szerinte egyáltalán nem annyira gazdaságos, mint azt egyesek hiszik:

A Népszava Online-on megjelent egy cikk melyben egy esetleges privatizáció szükségességét feszegeti a szerző, abból a megvilágításból, hogy az alvállalkozó alacsonyabb km díjból magasabb színvonalú szolgáltatást biztosít mint a BKV zrt. Konkrétan az alvállalkozó 518 ft/km míg a BKV  zrt 595 ft/km  díjból teljesíti a szolgáltatást. Igaz azt megemlíti,hogy az alvállalkozó nem üzemeltet végállomásokat és diszpécseri szolgálatot. Ebből a szemszögből nézve egy laikus számára hihetőbb és elfogadhatóbb lehet az alvállalkozó kiváló minőségű és  gazdaságosabb üzemeltetése, vagyis elfogadható számára a privatizáció. Más médiában is megjelennek hasonló sugalmazások amelyek az alvállalkozók bevonását teszik szükségessé. Sajnos a médiában és a cégkommunikációban is, csúsztatások egyes alvállalkozók érdekeinek megfelelő féligazságok jelennek meg! Mint tudjuk a hazugságok féligazságokra épülnek

Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »

197-es jelzéssel új buszt indít a BKV

Augusztus 23-ától, hétfőtől a BKV Zrt. Rákoskert vasútállomás és Rákoskert között elindítja új, körforgalomban közlekedő buszjáratát, amely közvetlen vasúti kapcsolatot ad, és a személyvonatokhoz hangoltan közlekedik. A 197-esre keresztelt autóbusz hétköznapokon közlekedik, az alábbi útvonalon és megállók mentén:

Távolról sincs vége! Olvasd tovább! »