Üres sörösüveggel vágták fejbe az éjszakai buszon utazó lányt

Szombaton furcsa dolgok történtek a 914-es buszon. Nem sokkal egy óra után egy lány meghalt, egy idősebb utasok kívül ezt senki sem vette észre, majd 3 óra után két csapat balhézott össze az éjszakai járaton. Megütöttek egy gyereket, barátnőjét pedig egy üres sörösüveggel vágták fejbe. Olvasónk levele alatt a Mandiner blog bejegyzését találod:

Kedves BKV-figyelő!

2010. január 6-án (szombaton) hajnalban hazafelé tartottam a belvárosból. Hajnali fél 3 körül a Ferenc körútnál szálltam fel a 914-es éjszakai buszra, amelyen elvileg nem voltak ellenőrök se a biztonsági szolgálat alkalmazottai,pontosabban nem voltak zöld mellényes alakok. Ezt azért fontos kihangsúlyozni, mert szorosan kapcsolódhat a történethez… Szóval elvileg nem voltak zöld mellényesek, de volt 4 ürge, akik mellettem foglaltak helyet és a szokásos kék kabátot, nadrágot viselték (kb. amit ezek az ellenőrök szoktak).

Körülbelül 1-2 megállóval később felszállt egy 3 főből álló csoport üveges sörrel a kezükben (egy kopasz srác a barátnőjével és vékonyabb forma). Pár megállóval később 4 punk/rocker kinézetű fiatallal bővült az utazók sora (2 srác a csuklónál ült, a 3. srác vélhetően a barátnőjével a busz hátuljában álltak). A fentebb említett 4 fős kék kabátos társaság a Pöttyös utcánál leszálltak.

Semmi rendkívüli nem történt egészen addig amíg a busz el nem jutott a Villanytelep megállóig, ahol a sörös csoport éppen készült leszállni. Mikor megállt a busz a megállóban hallottam ahogy mögöttem ütnek valakit. Hátrafordultam és láttam, ahogy a kopasz srác elkezdi elég keményen ütlegelni a punk srácot, némi szitkozódással körítve. Mögötte jött a barátnője, aki a kezében lévő (már valószínűleg üres) sörösüveggel szemből fejbe vágta a punk srác barátnőjét, majd mindhárman leszálltak és még ordibáltak valamit, de azt nem igazán értettem. A megvert srác gyorsan összeszedte magát, de a barátnője látszólag sokkot kapott mert lemeredve állt, majd szép lassan elkezdett a fejéhez kapni. A csuklónál ülő 2 srác hátra ment és próbáltak segíteni a lánynak, akinek a feje lassan elkezdett vérezni. A Szent Lőrinc telepnél le kellett szállnom a buszról, így nem tudom, hogy mi történhetett ezután.

A dolog érdekessége, hogy amennyiben a kék kabátosok netalántán a Bizt. szolg. alkalmazottai voltak, nem-e lett volna kötelességük jelezni a 3 fős (szerintem szélsőséges beállítottságú) társaságnak, hogy sörrel nem szállhatnak fel a buszra?!… Még akkor is ha éppen nincsenek szolgálatban.

Bocsi hogy ilyen össze-vissza lett a sztori, de megpróbáltam gyorsan leírni a sztori lényegét. Egyébként remélem, hogy nem ez a lány halt meg.

Üdv: Bofika


Meghalt egy lány az éjszakai buszon

Meghalt egy lány az éjszakai buszon – hívott fel egy ismerősöm szombaton. Hangján érezhető volt, hogy nem tud mit kezdeni a tehetetlenség dühével. A huszonéves lány a kispesti Kossuth téren szállt fel a 914/950-esre (sajnos, hogy melyik volt, arra nem emlékezett ismerősöm) péntekről szombatra virradó éjjel, úgy egy körül. Még ki is kísérte valaki, akitől elköszönt, mielőtt fellépett volna a buszra. Leült, elhelyezkedett és zenét dugott a fülébe.

A Deák térnél aztán egy felszálló utas ránézett az addig mozdulatlanul ücsörgő lányra, és feltette a kérdést: nem veszik észre, hogy a lány meghalt? Nem vették észre, ilyenkor mindenki összehúzva, mozdulatlanul kuporog a helyén. A biztonsági őrök nem csináltak semmit, az utasok vitték le a lányt a busz mellé, a járdára. Kihívták a mentőket, de már késő volt. Az egyik utas lehordta az ellenőröket: ne álljanak úgy, mintha minden a legnagyobb rendben lenne, legalább segítsenek, ők lesznek az elsők, akiket elővesznek majd, ha arra kerülne a sor.

Kapcsolódó bejegyzések:

  1. Halálra gázolt egy 24 éves srácot az éjszakai busz
  2. Megnevelte a köpködő lányt a buszvezető
  3. Otthagyta az utasokat a megállóban az éjszakai busz
  4. Nem cserélte le az éjszakai busz menetrendjét a BKV
  5. Miért nem menetrend szerint közlekednek az éjszakai buszok?

Címkék: , , , , , ,

    Bejegyzés nyomtatása

    Hozzászólások:

    1. Ez hihetetlen – így is vagy úgy is!

      Mindenesetre még soha nem utaztam éjszakai buszon, de nem is fogok. Max. ha nagyon muszáj, inkább kiadok taxira akár 5ezret…

      VálaszVálasz
    2. Gyönyörű történetek, tiszta Brooklyn …
      Mindez havi mennyiért is? (Ma készülök bérletet venni, előre beveszek némi nyugtatót)

      Ilyenkor hol vannak azok az erős legények akik belém kötnek mert van egy maszatfolt a bérletemen? …

      VálaszVálasz
    3. Első sorban…Lehet hogy a kopasz srác(ok),egy kedves skinhead volt,róluk tudni hogy a punkokat is úgy utálják mint a cigányokat vagy a zsidókat,többnyire tudni róluk ha részegek akkor igen agresszívvá válnak.

      A meghalt lány esete,akár túladagolás is lehet,tudni valamit a lányról? (vékony,magas,kövér,alacsony) szombaton az éjszakai járatok utazóközönségének 70-80%-a vagy hullarészeg vagy szét van csapva,hát a lánynak a másodikat sikerült elérnie. A hullamerevséget drog túladagolás által lehet elérni.

      VálaszVálasz
    4. “A Deák térnél aztán egy felszálló utas ránézett az addig mozdulatlanul ücsörgő lányra, és feltette a kérdést: nem veszik észre, hogy a lány meghalt? Nem vették észre, ilyenkor mindenki összehúzva, mozdulatlanul kuporog a helyén.”
      ———————————————–
      Annak elég kicsi a valószínűsége, hogy egy átlagos kültelki éjszakai buszon pont egy orvoscsoport utazik, akik ránézésre meg tudnák állapítani a halál beálltát. Míg az egyszerű ember elkönyveli azzal a dolgot, hogy alszik, ami nem meglepő dolog egy éjszakai járaton.

      VálaszVálasz
    5. @Vadászkés:

      Valóban. Jó kérdés, hogy honnan tudja megállapítani az utas, hogy egy utastársa halott. Halál beálltát ugye csak az orvos tudja megállapítani…

      Most a hidegben sokan bebugyolálják magukat, csak az orruk látszik ki, alszanak, stb. Tehát majdnem mindenkire rá lehetne mondani, hogy halott.

      VálaszVálasz
    6. @BKV-figyelő:

      Sőt, ha nem látható külsérelmi nyom, akkor az orvos is csak alaposabb átvizsgálás után tudja azt megállapítani.

      VálaszVálasz
    7. Azt hiszem hogy itt lessz az ideje kőkeményen bekamerázni a járatokat. Ez azért már tényleg Brookly basszus…
      Most azért megkérdezném az Ombudsmant meg a BKV fejeseit… Hogy akkor ki a faszom lesz a felelős bármilyen szinten is. Ilyen esetben a Japán vállalat elnöke simán harakirizett volna…

      VálaszVálasz
    8. http://mandiner.blog.hu/2010/02/08/meghalt_egy_lany_az_ejszakai_buszon

      A 914/950-es pároson mások is vannak, jobb elkerülni azt a vonalat

      VálaszVálasz
    9. Bocsi látom megjelent a cikk, viszont valamit kezdjetek már ezzel az oldallal mert nem jön le a szürke háttér és a zöld mezóben fekete betűt olvasni elég Trééé

      VálaszVálasz
    10. Egyáltalán volt vmi egyéb infó erről az esetről a mandiner blogon kívül? Még tegnap rákerestem este mikor olvastam ,de csak azt a blogot adta ki a Gugli. Semmi mást, egyik nagyobb hírportálon sem volt ilyen infó. Márpedig azért ez nem történik meg mindennap, h utasok halnak meg a buszon ha ilyen történt volna akkor arról beszámolna a sajtó.

      VálaszVálasz
    11. Ez a történet mennyire hiteles? Én nem hallottam erről egy híradóban sem. Pedig erre haraptak volna a híradók! Az utasverés szinte hetente téma.

      VálaszVálasz
    12. @Layosh:

      Elképzelhető, hogy Japánban vannak kamerák a buszokon. Ha vannak, talán azért, mert ott nincsenek olyan libbant ombucmanók, mint itt, akiknek a bűnözők személyiségi jogai, meg az ombucmanósággal járó zsíros fizetés fontosabb, mint az állampolgárok biztonságos élethez való joga.

      VálaszVálasz
    13. @komarom:

      Nem biztos. Attól függ, hogy az aktuális szerkesztő számára mi a hírérték. A MÁV-nál is hasonló gazdasági botrányok vannak kipattanófélben, mint a BKV-nál, de az előbbiről mégis intenzíven kussol média.

      VálaszVálasz
    14. @komarom:

      A sörösüveges biztos, hogy hiteles, mert egy ismerősöm látta, és Ő írta meg. A másodikról nem tudok többet csak ennyit, amit kitettem.

      VálaszVálasz
    15. én szoktam éjszakain utazni néha de csak ritkán mert inkáb én is taxizom elviselhetetlen a büz és a tespedö biztonsági örök az ülésekben. Volt már hogy felszáltak többe és elkezték a buszt firkálni de nem tetek semmit csak tespedtek az üléseken szoval nekem ennyi elég is volt azota csak ritkán utazok az éjszakai járatokon.

      VálaszVálasz
    16. Nah most itt nem is tudom mi az érdekesebb. Maga a történet, vagy, hogy egyik hírportál sem számolt be róla. Persze a BKV-nak nyílván egy ilyen történet eltusolása elsődleges, de vajon az embereké is? Szóval az emberek gyűlölnek mindent, ami BKV. Vajon senki sem jelentette volna ezt sehol? Elgondolkodtató.

      VálaszVálasz
    17. @Wasabi: Ugyan! Ez magyarország! :D

      VálaszVálasz
    18. @komarom: A tavaly ilyenkor tolem most 100 meterre levo basuti atkelohelyen vonat alatt meghalt emberrol sincs semmi sehol, csak a mesz a sineken. Kepzeld, a legtobb halal nem jut el a mediaig…

      VálaszVálasz
    19. Ehh gyerekek ez nagyon…..szomorú hogy itt tartunk…szívből sajálom a lányt a szüleit és a barátait akár mién ember is volt..ez azért durva dolog..és most nem bkvt szidom mert már meguntam ezt tenin és semmi értelme.. csak ez ahol tartunk ez az ország..szégyen..valamit kezdeni kéne vele mert ennek nem lesz jó vége rövid időn belül..

      VálaszVálasz
    20. Ennek a halottas esetnek nagyon kamu szaga van..
      Felszáll a röntgen szemű utas, és egyből levágja , hogy van egy halott a buszon. Azután toboroz néhány másik utast, hogy rakják le a buszról az elhunytat??? Mekkora baromság ez? Egyáltalán miért kellet volna lerakni, és ki az , aki hozzá mer nyúlni??? Miért nincs tele a bulvársajtó az esettel??
      Szerintem valaki már megint eteti a jó népet…

      VálaszVálasz
    21. Valóban nem jelentenek minden halálesetet. Sulimban valakin iskolába menet áthajtott egy szemeteskocsi, szegény gyerek pedig meghalt, mégsem volt tele a híradó ezzel.

      Meg… hát, az hogy felszáll és látja, hogy halott. Ez lehet az is, hogy kicsit jobban megnézte, hogy miért ül egy lány egyedül egy ilyen buszon (+lehet hogy furcsa testtartása volt) és végül is mondhatja, hogy halott. És talán azért hívtak mentőt, és azért próbáltak rajta segíteni, mert nem egy embert hoztak már vissza a halálból.
      Szomorú eset. Mai világban ez elfogadhatatlan.

      VálaszVálasz
    22. Hát ez nagyon, nagyon szomorú, mind a két történet.
      Azt lehet tudni, hogy miben halt meg szegény lány? Ha elaludt a buszon, és mondjuk, szívbetegség miatt, álmában érte a vég, valószínűleg én sem vettem volna észre, hogy nem alszik, hanem meghalt. Más dolog, ha látható sérülése volt, vagy nyilvánvaló volt, hogy szenved, mégsem segített rajta senki.
      Az éjszakai buszok helyett pedig mindenkinek melegen ajánlom a taxit. De lassan az is biztonságosabbnak tűnik, ha részegen hazavezetek a buliból. Ott legalább megválogathatom az utastársaimat!

      VálaszVálasz
    23. @Chvyvamere:

      Ráadásul nem is lehet tudtommal mozgatni a halottat. Mentőt kell hívni, mert csak egy orvos mondhatja meg biztosan ,h tényleg halott. Aztán majd ők intézkednek.
      Mikor jogsit csináltam volt eü vizsga ahol ezt kifejezetten hangsúlyozták ( egy mentőorvos volt az oktató), h mindig mentőt kell hívni mert te nem állapíthatod meg ,h tényleg halott-e vagy sem, kivéve ha az élettel összeegyeztethetetlen sérülése van pl. leszakadt fej, kettészelt törzs, agyvelő a szabadban stb. igen ezeket sorolta fel. Feltételezem itt erről nem volt szó, ez azért már feltűnne. Az is előfordulhat, h vki hirtelen egyik pillanatról a másikra meghal, de ez nagyon ritka eset pláne amúgy teljesen (látszólag) egészséges. Pár hete volt újsághír, h Jászberényben tesiórán halt meg így egy fiatal gyerek, vmi veleszületett betegség miatt és, h az ilyet nem lehet kivédeni évente alig 5-10 ilyen eset történik és a legritkábban fiatalokkal.

      VálaszVálasz
    24. Ez az ELSŐ hozzászólásom amióta olvasom a figyelőt. Elég rossz, hogy ilyesmik történnek,főleg a buszon. senki nem vette észre, hogy a lányt megcsapták üveggel?
      gratulálok…
      szegény csaj.
      üdv.
      Mano

      VálaszVálasz
    25. @BKV-figyelő:

      Mondjuk ha valakinek nincs pulzusa, az szerintem halott, tévednék?

      VálaszVálasz
    26. Mindegyaz: Es egy vadidegrol hogyan allapitod meg, hogy van-e pulzusa? Ott ul bebugyolalva, csak az orra latszik ki… Ha odamesz, megfogod es csak alszik, meg pofan is ver, mert fogdosod

      VálaszVálasz
    27. @Vadászkés:

      Ne haragudj, de elég nagy hülyeséget mondtál.
      Tehát szerinted akin nincs külsérelmi nyom arról nem állapítható meg, hogy halott…

      A halál beálltának vizsgálatához az alábbiak szükségesek:

      Az első lépés annak rögzítése, hogy nem állnak-e fenn olyan tényezők (például mérgezés, gyógyszerhatás, neuromuscularis blokád, sokkos állapot, metabolikus vagy endokrin eredetű coma, rectalisan mért 35 °C alatti hypothermia, bizonyos gyulladásos idegrendszeri megbetegedések), melyek az agyhalál megbízható diagnosztizálását kizárják. A felsorolt – az agyhalál megállapítását kizáró – tényezők hiánya esetén a második lépés az agyműködés hiányának bizonyítása. Az ezt bizonyító tünetek:

      Mély eszméletlenség.
      A spontán légzés hiánya és a légzőközpont bénulásának apnoe teszttel való igazolhatósága.
      Az alábbi agytörzsi reflexek mindkét oldali hiánya:
      pupillareflex
      corneareflex
      trigeminofacialis fájdalmi reakció
      vestibuloocularis reflex (kalorikus ingerléssel)
      köhögési reflex
      Az agyhalál megállapításának harmadik lépése a hiányzó agyfunkciók irreverzibilitásának a bizonyítása. Ez megfigyeléssel vagy műszeres vizsgálatokkal lehetséges.

      VálaszVálasz
    28. @mindegyaz:
      Tévedsz.

      VálaszVálasz
    29. @Adani:
      Sajnos ismerősöm lánya is halt meg úgy, hogy lányával sétált az utcán hazafelé, hirtelen összeesett, és a helyszínen meghalt.
      Nem tudták megállapítani mitől….

      VálaszVálasz
    30. Dízelgigant 2010. feb. 09. - 17:25

      Azt szeretném én megérni, amikor a sok szaros vén trottyot kezdik fejbeverni. Azoknak már mindegy. De egy olyan embert, aki előtt még ott az élet… Felháborító!

      VálaszVálasz
    31. Ezért kellene megszüntetni az összes éjszakai járatot.Nagyon kevés azon utasoknak a száma akik éppen munkából tartanak haza.Rengeteg pénzt megspórolhatna a cég és a város. Sok csöves alkoholista züllött, kétes alakok utaznak “ingyen”.

      VálaszVálasz
    32. @FaZon:

      Sajnos igazad van. Kevés azon normális emberek száma, akik muszájból közlekednek éjszaka. Akiknek pedig muszáj, az talán meg tudja oldani máshogy is a közlekedést.

      Ritkán utazok éjszakaival, talán 4-5 alkalom volt, de alig találkoztam normális utasokkal. Törnek, zúznak, összehányják, hugyozzák az utasteret, sorolhatnám…

      VálaszVálasz
    33. Hát az első story-n nem lepődök meg. Vmit utálok nagyon az éjszakai nagyfaluban (sok minden mellett) az~az éjszakai járatok.
      De, az a baj, hogy akár mennyire támogatom a kamerát, az se segítene. Normális biztonságiak meg a BKV-nál…

      A fiatal lány esete meg ha igaz, nagyon durva.

      VálaszVálasz
    34. @FaZon:
      Az a baj, hogy ez így ebben a formában nem igaz. Meló miatt, vagy szórakozóhelyről sokszor jött jól a busz. Más lehetőségem meg nem volt.
      Többször volt szerencsém a 960-ashoz, na azon nagyon sokszor jönnek pl BKV-s dolgozók, valószínű ők is muszájból használják..
      Tény és való rengeteg a csöves, betépett, részeg, stb, de mint mondtam ezen nem a megszüntetés a megoldás. Kamera mellé intelligens, normális biztonságiak……

      VálaszVálasz
    35. Más városban egyáltalán nincs éjszakai busz, pedig igény volna rá. Ott meg is becsülnék ha volna, Kecskeméten fősulis bulikon magánbuszokat szoktak rendelni és nem szokott panasz lenni, pedig a fősulisok is részegen utaznak vele sokszor még sörösüveggel is ott nem problémáznak vele és rongálás sem volt soha.

      Be kéne kamerázni minden buszt, az visszatartó erő volna, aki meg nem odavaló azt lebaszni a buszról akár úgy is, h megáll a busz, h addig nem megyünk tovább ameddig ezek le nem szállnak. Majd lesz, aki leteszi őket. Megaztán normális biztonságiak ha már vannak akkor dolgozzanak is meg a pénzükért, és tegyék le, aki nem odavaló.

      VálaszVálasz
    36. Bivalybasznad 2010. feb. 09. - 19:56

      @BKV-figyelő:
      Nah ez az, de miért is kell, mert havi mennyiért is nem fűtenek?
      Na de örülök, ha megy a 100 éves milleniumi villamos és a nagyapám fiatalkorában legyártott ikarusok!
      Csak ha ilyen állapotok uralkodnak, jobb volna a bérlet árát leszorítani 3.000 ft (felnőtt) környékire, hogy mégis összhangban legyen a szolgáltatással. És igen nem kéne fent lopni!
      Üdv.

      VálaszVálasz
    37. A lány aki (elhunyt?)
      Rosszul lett a buszon, a társaságában levő fiatalok lesegítették
      a járműről. Szóltak a járművezetőnek aki értesítette a mentőket.
      Amikor az OMSZ elszállította a lányt akkor még élt, és remélem
      még mindig.

      VálaszVálasz
    38. Kifejezetten örülök neki, hogy naponta legalább egyszer járok az 50-es villamos vonalán, ilyen híreket olvasva.

      VálaszVálasz
    39. @IK280:

      VálaszVálasz
    40. Reméljük nincs komoly baja.

      VálaszVálasz
    41. @Mentős: mondd már meg légyszi hogy miért, komolyan érdekel

      VálaszVálasz
    42. még mindig nem teljes a lány esete, várom h több dolog derüljön ki.

      VálaszVálasz
    43. Üdv!

      Szörnyű ez az egész úgy, ahogy van. Még mindig remegek, a zene se csillapítja, a vérnyomásom szinte nulla, elment az étvágyam is…

      És ilyenkor senki nem tud semmit, senki nem tehetett semmit.
      Ezt kapjuk x ezer pénzért, így szálljunk bármire is fel, hogy mindenki letojik mindenkit. Csak a maga dolga az egyén “magatartása” csak saját magát foglalja magába, más nincs, nem is kell velük foglalkozni. Bármi történhet bárkivel. azért vagyunk sokan, mert biztonság érzetet ad, hogy ott vannak mások és segítenek, ha baj van. Ezt olvasva én elgondolkodtam, hogy minek szidjuk a másikat, ha bajban nem segítünk neki? Miért élünk akkor közösségekbe toborozódva, ha nem foglalkozunk egymással? Alapvető ösztöneink a 0-ra csökkentek. Az emberi faj, mint olyan a legundorítóbb lénnyé nőtte ki magát. Borzasztó ez az egész!
      [b]Erre nincs megfelelő reakció.[/b]

      VálaszVálasz
    44. Te jó ég.Elsem hiszem ezt a sztorit de kénytelen vagyok hisz budapestről van szó és a bkv éjszakai járatáról.
      Ha ez igaz kkor Őszinte részvétem a lánynak és gatu ha abiztonságiak semmit nem tettek a verekedésnél.
      Ami meglepő hogy 973-ason mostanság mindig vannak és 6/8 ember/busz.Ennyi minek azt nem is tudom.És azért ennél vannak gázabb éjszakaiak mint pl:a 906-os.

      VálaszVálasz
    45. @Layosh: egy frászt, itt sincs mézeskalácsból a világ, csak épp nincsenek vagy csak jelentéktelenül kevesen az olyan szélsőségesek, mint punk vagy skinhead, hogy összetűzzenek.
      nem értem, miért ez a nagy reakció. a punk-skinhead ellentét vagy negyven éve létezik. nem mondom, hogy szép dolog fejbevágni valakit egy sörösüveggel, de egy (valószínűleg részeg) skinheadtől ha meglát egy punkot nem meglepő, és ezért nem kell a bkv-t szidni…
      az meg, hogy az éjszaka közepén egy lány csöndben meghal a buszon, szomorú, de akkor ajánlanám a nagy erkölcscsőszöknek hogy legközelebb kérdezzenek végig minden alvó utast az éjszakaikon… talán lesz annyi szerenséjük, hogy nem verik fejbe őket.

      VálaszVálasz
    46. Bkvfigyelo! Esetleg, nem gondoltal arra, hogy megcsorgeted a mentoszolgalatot, hogy meg tudjak-e erositeni a buszon meghalt lany esetet?

      VálaszVálasz
    47. Ha a lány tényleg meghalt, őszinte részvétem a családjának és barátainak.

      Mentős: Az amit leírtál, teljesen szép, jó, és szakszerű (gondolom én mint laikus. Egy ilyen szituációban viszont nem biztos hogy van a közelben orvos, de ha van is nem fog minden csukott szemmel ülő embert végigvizsgálni, mint ahogy azt már többen leírták.
      Az elsősegély oktatást egy mentős tartotta nekünk, nagyon korrektül, mindenféle latinológia nélkül elmagyarázta, hogy lehet azonnal meggyőződni h valaki eszméleténél van-e:
      Egész egyszerűen ráfújsz a szemhéjára. Ha megrebben, eszméleténél van, akár alszik, ha nem ott viszont már bajok vannak. Valszeg ez egy működő dolog, de még így is kérdéses hogy egy alvónak tűnő emberrel akár ezt is megcsinálja valaki.

      VálaszVálasz
    48. Na megen egy szép történet… Nem tudom, hogy valós,vagy rémhír és pont jó az új oldal lejáratására. Előbbi esetén szörnyű tragédia. Utóbbi nem szorul kommentálásra.
      Én elhiszem, hogy van aki olyan ügyi, hogy ránézésre is megállapítja a holál beálltát.De valljuk be, mindazon túl,h csak orvos tehet ilyen megállapítást, legtöbbünk ki sem merné ejteni a száján.Munkám során találkoztam már lila,fehér és sárga színű halottal is.De láttam újraéledni hamuszürke embert is. Nem véletlen,h laikus nem mondhat dg-t. Még a lélegzés hiánya sem egyértelmű jel, ugyi? Hát a fentebb olvasott rektális hőmérőzés és kosárnyi latin kifejezést megértését ne is várjuk el a köztől megérteni. Még talán ki is próbálják… Na abból lenne csak botrány.
      Sok a feszültség. Ez a punk/skin kakaskodás is vmi újkeletű marhaság.A hőskorban töki együtt buliztak, sőt. Pol nézetről itt ne beszéljünk, de voltak közös irányok.

      Visszacsatangoolva előbbi témához, kötve hiszem,h egy holttestet elmozdítanának a mentő és rendőrség kiérkezése előtt. Az a helyszín megváltoztatása lenne.A busz ott áll és áll és áll,benne a bajjal.Órákig,amíg végül a helyszínelés után a temetkezési el nem viszi a testet. Nem létezik,h egy ilyen macera hír nélkül maradna. Vagykituggya? :(

      VálaszVálasz
    49. @Mentős:

      “Tehát szerinted akin nincs külsérelmi nyom arról nem állapítható meg, hogy halott…”

      —————————————————

      Röhögni fogsz: pl. én, egy mezei utas, akinek nincs semmilyen eü-s képzettsége képzeld, nem tudnám megállapítani valakiről, hogy halott-e vagy sem (kivéve a nagyon extrém eseteket). De mint írtad, hogy külsérelmi nyom nélküli halálesetnél is vizsgálatok szükségesek a megállapításhoz. “(A halál beálltának vizsgálatához az alábbiak szükségesek)”…

      Arra meg külön kíváncsi lennék, hogy ugyan ki lenne olyan bátor, aki bevállalná, hogy pl. egy kültelki éjszakai járaton végigtapperolja a számára gyanúsan halottnak tűnő utasokat, hogy pontos diagnózist állíthasson fel, pláne orvosi végzettség nélkül.

      VálaszVálasz
    50. @holedancer:

      “Visszacsatangoolva előbbi témához, kötve hiszem,h egy holttestet elmozdítanának a mentő és rendőrség kiérkezése előtt. Az a helyszín megváltoztatása lenne.A busz ott áll és áll és áll,benne a bajjal.”

      ——————————————————

      Már láttam olyat éppen, hogy a metróban rosszul lett valaki (meg is halt, mint utólag azt a mentők megállapították) és minden zokszó nélkül kitették az aktuális köv. állomáson még a mentők kiérkezése előtt (rendőrt nem is hívott senki), tehát megváltoztatták helyszínt, a halottat elkülönítették, a forgalom meg vígan ment tovább ezalatt.

      VálaszVálasz
    51. Most akkor meghalt vagy nem? A többi csak duma.

      VálaszVálasz
    52. Hát sajnos tényleg elhunyt.
      Mikor a mentők megérkeztek még életben volt.
      A kórházba szállítás közben, vagy a kórházba való érkezést követően
      történt a tragikus eset azt nem tudtam meg.

      VálaszVálasz
    53. Selkath Trainrider 2010. feb. 12. - 09:24

      Nem tartom magam egy ijedős gyereknek, de Budapesten egyedül éjszaka néha tuti össze szarnám-fosnám magam. Sajnos, ez egy ilyen város.
      Vidéken még azért normálisan működnek az éjszakai – na jó, késő esti – buszok. Székesfehérvárról Sárbogárdra már mentem párszor haza a 22:40-essel. Tökig tele szokott lenni. De hát ez vidék, más az életritmus.

      VálaszVálasz
    54. Jaj szegény csaj. még jó h nem pesti vagyok.(N)
      jézusom.. :S

      VálaszVálasz
    55. üdv.a verekő majmokat nem sajnálom…bár az ők pusztultak volna a buszon..de ez a szegény lány…:Sszívszorító ez a történet…felszállt a buszra leültt….és egyszercsak meghalt?:(de mégszomorúbb h nem kapott segítséget időben….
      Alenboi

      VálaszVálasz
    56. @Vadászkés:
      Milyen hülyeség, már ne haragudj. Bakki, ha ott fekszik valaki előtted, nem nézed meg, hogy mi baja van? Ne csináld, mert elsírom magam. Én mindig odamegyek segíteni. Képzeld! Volt, hogy a 24-es villamoson meghalt az illető, meg volt, hogy a hülye fószer olyan részeg volt, hogy hiába húztam fel a földről, a következő sarkon megint kifeküdt. De volt olyan is, hogy fater kifeküdt a Népligetnél és a biztonsági örökkel hívtuk ki a mentőt. Nem éreztem a pulzusát az öregnek, de attól még nem léptem át raja, nem hagytam sorsára. Gondolom te se örülnél, ha rosszulvagy és mindenki drogosnak néz és otthagy.

      VálaszVálasz
    57. @Layosh: A te céged fogja kitelepíteni a kamerákat?
      Hidd már el, hogy teljesen mindegy, hogy van vagy nincs kamera, látja vagy sem a kamera, adott helyzetben ugyanúgy ütnek le bárkit. A bekamerázás nem fog semmit megoldani. Elvisz egy csomó pénzt, amit pl. jármű javításra lehetne költeni, stb. Ne figyeljen a Nagytestvér sehol, attól még nem lesz rend.

      VálaszVálasz
    58. És ami ezután van.. 2010. feb. 25. - 15:26

      Nagyon szomorú ez a történet..
      De
      Elgondolkodtatok már azon, hogy mi van a halál után? Lekapcsolják a villanyt, és utána nagy sötétség van?? Akkor mi értelme lenne az életnek??
      Nem akarok a Bibliával jönni, de a világon a leghitelesebb könyv.
      Itt abizonyíték: http://www.apologia.hu (Vallsákutatással, vallástudományokkal foglalkozó TUDOMÁNYÁG).
      És a Biblia azt írja, hogy van menyország és van pokol.
      Nincs más. És a Biblia azt írja, hogy Egyedül Jézus az út a menyországba, ha elfogadom az ő nevét, és hiszem hogy meghalt értem a kereszten, és 3adnapon feltámadt! Ezzel elvette a bűneimet, és ezáltal örök életem van!!!!

      ♫ “Úgy szerette Isten az embereket, hogy az ő egyetlen fiát adta, hogy aki hisz a Fiúban, el ne vesszen, hanem örök élete legyen!

      Mert Isten NEM azért küldte el a Fiát erre a világra, hogy elitélje az embereket, hanem hogy megmentse őket!”
      Jn3:16-17

      És tudjátok én cseppet sem félek a haláltól!
      Mert tudom hogy a mennybe megyek! 100%!!!

      (BOCSÁNAT HOYG ILYET ÍRTAM IDE, DE EZ MEGMENTHETI AZ ÉLETETEKET!!!!)

      VálaszVálasz
    59. @Rissa:

      Honnan van arra pénzed ?

      VálaszVálasz
    60. Ez a két sztori szerintem nem ugyanaz. Hiszen az elsőben a fejbe vert lányt (a kopasz bűnöző nem skinhead volt, hanem BONEHEAD) kísérte egy srác, és még élt, mikor leszállt a posztíró, a másodikban viszont a Deák tér felé ment a busz, tehát nem is lehet ugyanaz.
      Félre a halálesettel, hisz tényleg nem állapítható meg ennyiből, hogy halott az illető, én is aludtam már be éjszakai buszon (2 hete), és akár halottnak is nézhettek volna.
      Az első levél már sokkal problémásabb, tekintve a sörösüveget, a támadást és a BKV-sok nemtörődömségét.

      VálaszVálasz
    61. MINDENKIA BIZTONSÁGIAKAT SZIDJA.MINEK?rendben a bérlet,jegy a kutya nemszól.utazhatsznyugiban.a feszültséget mi utasok csináljukSZOL MERT NINCS,LEJÁRT A BÉRLET?-LEGYEN ÉRVÉNYES,FELKELL MUTATNI,?KÉSZITS ELŐ IDŐBEN,KEZELJ JEGYET ÉS NYUGODTAN UTAZHATSZMERT SENKI NEM FOG SZÓLNI.FLEGMASÁGODÉRT LEGYENEK KEDVESEK A BIZTONSÁGIŐRÖK?GONDOLKOZZ MÁR LÉGYSZIVES.

      VálaszVálasz

    Szólj hozzá!